Amikor még kicsi voltam, bosszantott, hogy nálunk nem volt olyan mézes-mázas mint ahogy én azt gondoltam, hogy lennie kellett volna.
Minden azzal kezdődött, hogy apukám heves káromkodására keltünk, mert ugyebár az a kurva fenyő nem megy bele abba a g... talpba. Tudjátok, az a fajta talp, ami jó magas, instabil, keskeny és szinte lehetetlen beletenni a fát. Ez ment jó pár órán keresztül, amikor végre már fogpiszkáló nagyságúra lett szétfaragva a fa törzse, így belefért végre. No de most jött a, akkor tegyük egyenesbe dolog. Ez is röpke 2 óra ideg, káromkodás, bassza meg fogjad mán, dől, dehogy dől, egyenes, honnan egyenes, a fa ferde ba..... nem a fa, hanem a talp, dehogy a talp, haggyá mán, menj inkább a konyhába..... és hasonló beszélgetések hangzottak el. A vége mindig az volt, sikerült találni egy olyan oldalt ami egyenes, és azt volt a külső oldal. Jöhetett a díszítés. Ekkorra már tesómmal felfaltuk a szaloncukor egy részét, amit nem lett volna szabad, így álcázni kellett. Ugye mindenki csomagolta már vissza a papírt úgy, hogy az úgy nézzen ki mintha lenne benne még csoki?! Egy baj volt, szellőztetés esetén azonnal bukta ......
Persze díszítés közben elmozdult a fa, amit korrigálni kellett, észrevétlenül, mert már sokkot kaptunk volna, apa meg infarktust ha meglátja, de ügyesek voltunk, mindig sikerült.
Estére állt a fa, mindig szép volt, mindenki meg és lenyugodott és kezdett igazi karácsonyi hangulat lenni.
Azóta apa kapott király talpat, meg lett szép műfenyő. Jobb ez mindenkinek ;-)
F: pinterest
