Uraim, pár tanács az esti hancúr eléréséhez
1- Időzítés: no amikor te gondolnád, akkor tuti nem jó! Ha életed párjának rossz napja volt és mellé még otthon főz, mos, pakol stb, inkább kínáld meg egy pohár borral és hagyd békén
Ha átlagos vagy átlagon felüli napja volt reménykedhetsz.
2- Hangulat: tedd kellemessé az estét! Simogasd meg (nem, a konyhában a fenékmarkolászás nem ezt jelenti), dicsérd meg, de olyat mondj, amit el is hisz!
3- Előjáték: hogy is fogalmazzak. A fürdőből kijövet, büszkeséged meglóbálása életed párja előtt a következő mondat kíséretében: na este szex? nem tekinthető annak!
Gondolj vissza ifjúkorodra, amikor még kis csődör voltál, na az pont jó lesz!
4- legfontosabb: ne aludj el amíg életed párja az esti dolgát el nem végezte!
Ez után jöhet a bor, simi és a hancúr
Nem minden az aminek làtszik ;-)
Megbízàst kaptam életem pàrjàtól, hogy vegyek néhàny alkohol tartalmú italt az egyik hipermarketben. Neki is indultunk, és mivel elenyésző szàmú terméket kellett vàsàrolnunk az italokon kívül, gondoltam mehetünk a gyerekeknek való bevàsàrlókocsival.
Azonnal helyre is lettem igazítva, mondvàn immàron 21 hónaposan egyedül is tudja tolni, én ne érjek hozzà. Mondom ok, akkor te. Olyan cikk-cakk-ban haladunk mint a màr nem szomjas egyének kocsmazáràs utàn. Hamar megtalàltunk mindent, ami kellett, közben pedig az én kis-nagylànykàm boldogan tolta a kocsit.
Egyszer csak gondoltam egyek, ezt megörökítem videóval, majd próbàltam ràvenni, hogy egy irànyba haladjon, hogy sikerüljön a tervem.
Sok rosszalló pillantás utàn, amit nem igazàn értettem, bevillant........
Hàt, nem szépítek. A pàlinkàs polcok előtt próbáltam videózni a gyerekem, aki a kocsijàban szintén alkohol tartalmú termékeket próbàlt egyedül tologatni, làthatóan egyre nehezebben, mindeközben anyukàja vígan mosolyog rajta.
Röviden úgy festett a dolog, mintha egy szadista, alkoholista anyuka, a pici gyerekével cipeltetné az aznapi betevőjét.
Halkan megjegyzem, azokat az italokat én nem is szeretem, és egyébként sem szoktam erős italokat inni. Nem mentegetőzöm, csak gondoltam leírom.
A megvilàgosodàsig legalàbb jót szórakoztunk. Mondjuk a kocsihoz menet a szatyorban csörgő üvegek, és az ölemben ülő gyerek làtvànya sem volt egyszerű
Szép, alkoholmentes napot!
Vannak napok, amikor azt érzem, hogy folyamatosan csak robotolok, még levegőt venni sem àllok meg, no de làtszata az nincs. Semmi. Nuku. Ilyenkor be kell làtnom, hogy ő sokkal gyorsabban csinàlja a kupit, mint ahogyan azt én elkapolom, így aztàn ez egy véget nem érő meccs lenne. De, én, az okosabb (gondolom én, most, még) a felnőtt, inkàbb ràhagyom. Leülök a szarkupac (nem szószerint értendő) kellős közepére, felteszem a làbam, és vàrom, hogy csendesedjen a tornàdó. Amikor màr egyre kevesebb új tàrgyat hagy maga utàn, lassan de csak nagyon lassan, nehogy új erőre kapjon az a kis vihar és ismét tomboljon, elkezdem a romokat feltakarítani, elpakolni. Pàr óra alatt néha sikerül is.
Természetesen a lom és romhalmaz felének eltűntetése közben megérkezik életem pàrja, aki kikerekedett szemmel, halkan, picit sem szemrehânyva közli, szétpakolt a kislànyunk. Mintha mindezt én eddig észre sem vettem volna, közlöm mosolyogva, tényleg?
Gondolatban azért hozzàteszem, még jó, hogy nem egy óràval koràbban jöttél, mert lehet az előszobâban rekedtél volna, az ott àlló úttorlasz miatt. A nappaliról nem is beszélve.
Ma csak pici vihar volt a kàrfelmérés és a romok eltakarítàsa folyamatban
(A kép illusztràció)
Szép napot!
Úgy alakult a dolog, hogy a hétvégén egy meglepi szülinapot szerveztünk. Ahogy illik, és ahogyan mostansàg nem igazàn szoktam öltözni, próbàltam nőcisen, gyerekkompatibilis ruhàzatban megjelenni. Úgy vélem sikerült is, egy dolgot kivéve. A cipőt. Van egy, nagyon dögi bokacipőm, aminek kicsit magas a sarka de roppant mutatós. Gondoltam (de hogyan és miért nem tudom) azt veszem fel, úgy sem maradunk csak pàr óràt, régen akàr 12-őt is bírtam ilyen cipőben, meg úgysem fogok egyhelyben àllni. Ez pont így is lett. Szinte csak futottam. Nagyon izgalmas volt csiniben csattogni a szàguldó gyerek utàn, és az első öt percben màr éreztem, nem volt jó vàlasztàs a cipő. Röpke két óra utàn màr làttam magam, lelki szemeim előtt, ahogy vonszolom a kis testem a tűsarkúban, roggyantott làbbal, görnyedt hàttal, mint egy tini, aki most visel először ilyet. ( ugye megvan az a kép) Annyi különbséggel, hogy én cseppet sem voltam magabiztos. Az utolsó 2 óràban az a fél óra volt a gyönyör, amikor màr félhomàly volt a teremben, és én végre ledobtam a cipőt és zokniban szaladtam a gyerekem utàn. Milyen jó volt a hideg kő, aaaaaaaaaa.
Most visszagondolva ez a magassarkú dolog egy szadizmus. Nem is tudom, hogy tudtam ezt évekig nem hogy elviselni, szeretni?!
Most jó időre a szekrény mélyére került a csini, de nem temetem el, hàtha egyszer ismét kínozi szeretném magam!
