Déjá vu I.

Egy szép nap mikor megadatott legalább 60 perc (igen igen, nem másodperc) szabadidő és naná, hogy azt nem takarítással szerettem volna eltölteni, felvettem egy csini magassarkút, farit, pólót meg egy régi zakót. Ahogy álltam a tükörben nézve magam, hirtelen elkapott az érzés. Reggel szépen felöltözni, pici smink (na jó bő smink, hogy eltakarja a zombit) és elindulni fontos dolgokat csinálni. Nem mintha a gyereknevelés ne lenne az, de értsétek jól. Fontosnak érezni magam vagy legalább hasznosnak, elismerést begyűjteni még ha a szemedbe nem is mondja senki. Felnőtt, dolgozó nőnek lenni. Pár éjszakai vergődés után megszületett a döntés. Az ovikezdés utan megyek vissza dolgozni. Játszadoztam a gondolattal és tetszett. A gyerkőc szuper helyen lesz, én is, mindenki boldog. Eljött a nap, hogy a tervem azért a közvetlen és a felsővezetőmmel is közöljem. Telefonon tudtunk beszélni. Persze örült mindenki mert már számolnának velem és hát azért van még pár hónap. De én örültem, végre, végre el otthonról, nem zombi üzemmódban élni. Szinte kiszámoltam már a napokat is. Gyorsan végignézem a szekrényben, mennyi dolgozós ruha van amit nem tudtam eddig hordani.... Miért nem? Ebben nagy a tomporom és egész nap kardigánban furcsán néznék ki, ebben nem tudom cipelni a gyereket mert azonnal látszik a kosz ahogy hozzámér a cipője, ebben nem tudok futni, homokozni, bukfencezni, és még sorolhatnám...No de nemsokára. Olyan izgatott lettem.......  És akkor jött egy déjá vu.......... Folyt. Köv. 

F:pinterest